Szerelem…

2010 július 10. | Szerző: nos |

     Szeretni nem nehéz, aki ilyet állít, az hülye. Úgy szeretni, hogy a másiknak is jó legyen, no az már művészet. Kevés bennünk az alázat, annál több a póz. A Jó Feleség, az Imádnivaló Szajha és az Ősanya között valahogy elsikkad a természetes nő, akit társkeresők reménytelenül naív lovagjai csupa nagybetűvel írnak. Pedig kisbetűvel is elég lenne, basszus!

    Három hete tombolok, nem alszom, éledezik a mániás depresszió. Este pohár bort iszom és édesen aludnék, de nem jön az álom, csak kamaszos álmodozás. Tanyáról, kertről, krumplibogarakról. Nem szabadna nem aludni, árt ennyire égni. A gyerekem a tejespult mellett szisszen fel:”Anya ne érj hozzám, túl forró vagy!”

    Nevetnék, végül nevetek is mindenen. Hiszen túlélem ezt is, még ráncom se lesz több, ha végül pofára ejt ez a drága, aki mindenkinél inkább kell, aki tulajdonképpen én vagyok, a másik, a jobb, az életrevalóbb és erősebb felem…

…csak csendben őszülök tovább, talán tényleg írok egy könyvet, amit végül kiadnak, vagy legalábbis minden megtalál a végső, elcseszett nagy érzelmi kisemmizettség okán. Meghalni nem kell, belehalni muszáj lesz.

    Nem értem, miért nincs a csillagjegyek között főnix, én lecserélném az oroszlánomat erre a hamuban sült madárra. Élek. Várok. Égek. Ez a dolgok rendje.