Nagy adag langyos kaki

2010 július 19. | Szerző: nos |

    Semmi baj, csak csendben összeomolhatok végre. Amennyiben csendesnek számít a százas pepírzsepkendő csomag harsogó kivégzése, a telefonos csuklás-hüppögés.

    Attilának írtam egy észveszelytően ostoba e-mailt, amiben csendben megértem, amiért nem kellek neki. Felsoroltam összes bűneimet-már az e-mailen kívül még-, és hálámat kifejezvén megkértem, ő is nyugodtan írja meg őket. Ha lehet, csak ugyanezeket, ez is sok. Mert én még semmit nem tettem le az asztalra, egy kis senki vagyok, ráadásul lehet, hogy pszichó.

     Boldog vagyok, hogy megismerhettem. Ő az az ember, akit megtaposott, megtapos rendre az élet, mégsem adja fel. Nem csak beszél, hanem csinálja. A legszebb hobó, akit valaha láttam, a legimádnivalóbb apa, a legkedvesebb lovag, a legérdesebb nyelvű beosztott. Minden. A legkreatívabb ember, a legszeretnivalóbb hős. Büszke vagyok rá, hogy az én sörösdobozom is benne lesz a napkollektorában.

    Egész nap bőgtem, fojtogat a tettvágy, hogy megírjak három Háború és békét, letegyek két nyelvvizsgát, újra tornázzak minden reggel. Nem mintha akkor több lennék, de talán végre tartásom lenne. Az orrom nem lenne kisebb, de az most nem is bánt. Fáj, hogy egy ilyen emberhez kevés vagyok.