Hambi-bambi

2010 augusztus 21. | Szerző: nos |

     Tüzijáték, nemzeti tüzijáték a városban, a tévében is biztosan villantanak… a gyerekem alszik, szegénynek lesz oka hisztériázni holnap: nem elég, hogy nem vittem el a “bucsu”-ba, még ezt sem láthatta az ablakból. Jövőre elviszem ezer forintért elszédülni, vattacukrot enni, idén csak vígasztalom. Saját gyerekkori traumáim színhelye a bucsu, addig szerettem csak, amíg apukám négypálcás műanyag menyasszony babát lőtt… aztán egyszer nem lendült a hajóhinta, hiába erősködtem, hogy alul befékez, hajtom én… iszonyatosan leszidtak, a hintás kajánul vigyorgott, egy egész falu előtt megszégyenültem.

     A gyomrom tele, pedig régen ettem, és még a tegnapi földimogyoró íze érzik. Talán nem kellett volna a padlószőnyegről felennem. Nagy durranások odakint, ha a redőnyt felhúznám, láthatnám az egészet, de szolidáris vagyok. Nem érdekel.

     Semmi sem izgat jobban, mint a hirtelen támadt érdeklődés irántam. Mindenki írt, aki szívemnek kedves, valaha az volt, vagy az kíván lenni… egyik szemem sír, a másik meg üveg. Hideg, könnyen párásodó üvegfalon át nézem az egészet, olyan mint egy egyetlen este megírt, olcsó komédia. (Előre tudod a következő dialógus minden sorát, legfeljebb a szereplők esetlensége lep meg. Egyszer nézhető film.)

    Odabent depresszió és rosszindulat, igazi munkahely, tyúkól. A vendégek is depressziósak, aki nem, az majd az lesz, ha még sokat eszik minálunk. Egyre több a szilikonos csoda, az agresszív szülő, ha kedvesen-egyszerűen köszön valaki, rácsodálkozom. Nem tragikus a helyzet, még senki nem lőtt le minket, amíg csak a vécét szarják össze, minden oké.

      A játszótér az jó, a játszóteret imádom. A csigacsúszdáson napoztam tegnap, békésen elnéztem, hogyan pisil be egy kisfiú- szegénynek fitymaműtétje volt-, hogyan kap ettől idegbajt az anyja… pedig még csereruha is volt. Nem tudom, mit izgult, én soha nem agonizálok, folyton kiegyensúlyozott és derűs vagyok, fát lehetne hasogatni a gyerekem hátán, amikor visszabeszél…khm, bocsánat.

    Valamelyik este ordítottam, csodálatos erővel. Nem tartom kizártnak, hogy mégis operaénekes legyek inkább, a Gigasztár 78-ban, lenne pénz megcsináltatni a fogaimat, és stylist-ok őrjöngenének körül. Szóval habzott a szám, miközben mosogattam, és törtem a tányért “hűvös halomba”, kis híjján olyan áriát kivágtam, mint annak idején anyám, amit pedig annyira utáltam… a szomszédok nem nyafoghattak, hogy “Ez most nem jött ááát…”

     Utoljára akkor ordítottam így, amikor a kis Csenge utánunk kiabált többször: “Hülye Szilágyi!” Szegény lányom akkor is összehúzta magát, pedig akkor igazán nem rá haragudtam, őt védtem éppen az elhanyagolt lelkivilágú leendő javítóintézetis előtt. Megszeppent az is, azt hiszem bárkit gatyába ráznék, csak utána nem kellene többet munkába mennem… beszélőre hoznák a levest…

    Ki hozná? Anyámtól nem kell, eleget etetett, bele is betegedtem. Zs. talán hozna, meg rózsavizet… azzal kenegetném odabent az arcom, a keserű-forró könnyeimmel szépen elkeveredne. 

   Nála még a Szilágyi is jobb, sóhajtották a drága barátnők, és a nagy Ő be is jelentkezett. Találkozni óhajtott, mert kiváncsi rám. Kilenc év után eszébe ötlött,élek talán, kicsit piszkálni kéne… az első nosztalgikus mondata után sietve aludni tértem, azóta nem keresett. Többet vártam, pedig ez is több, mint amit nehézlégzés nélkül elviselek. Felháborító. A pasikba, akikkel összehozott a jó sors, nem szorult túl sok romantika. Lehet, hogy az a csúnyácska férfiak privilégiuma, esetleg lappangó homoszexualitás szükségeltetik hozzá… egy Danielle Steel regényeket olvasó mama…

     A Viking csak dugni akar. Kiábrándító ez is, persze sunyiságért nekem se kell a szomszédba mennem. Talán ha nem Zs.-vel hancúroznék hetente egyszer- Istenem, add, hogy ez a szerény célszám fenntartható maradjon!-, már rég manipuláltam volna… sétáltunk volna egyet a tó körül, ahol a lerázós-rizikós randevúkat tartom… így meg csak skype-olunk meg erősen szexcentikus sms-eket váltunk. Részemről vállaltan frigid vagyok és unott is. Iszonyú nehéz a kanos negyvenesek felfogása, azt hiszik, nekem is éppolyan fontos a szex, mint nekik, boldogan széttárt lábakkal várom az éj leplét kies lakomban… hátha feloson a hős megmentő lovag.

    Eleinte elgondolkoztam, nem lenne-e jobb hetente kétszer, húsz percen belül ezzel a helyi titánnal… de sehogyse visz rá a lélek. Idétlen hanghordozással türelmetlenkedik a telefonban, olyan mint egy kukiját markolászó, toporgó kisgyerek, akinek pisilni kell. Világosan megírtam neki, hogy nem leszek a macája. Azt elfelejtettem mesélni, hogy már a másé vagyok. Nem tartozik rá.  

    Ma kuglófot ettünk, előtte finom tyúkhúslevest. Elsütöttem a maradék lisztet, nincs itthon egy gramm sem, lehet azért vagyok ilyen frusztrált. A liszt a békés otthon szimbóluma.