A pasim alfahím, én félig fiú vagyok!

2010 augusztus 28. | Szerző: nos |

     Részemről mindig is fájt az aszimmetrikus arcberendezésem, különösen füleim szeszélyes elhelyezkedése. Az orrom után pedig Gogol leszármazottja is lehetnék, évekig kísérleteztem a 4-6-os villamoson, hogyan ne láthasson senki sem profilból… nem jött össze soha.

    Ha nem lennének szép nagy “zsírraktáraim” (D, azaz Dénes kosárnyi mellek), hát haladéktalanul élve elásnám magam egy kietlen könyvtár alagsorában, és elő sem jönnék, amíg jó “termékenységi reklámmá” nem agykontrolloznám magam!

    A szép hosszú lábaim is a magas tesztoszteron szint eredményei… a királynői termetem, ah!!! Az ujjak aránya fejezetnél még nem tartok, de rémlik, hogy az érett nők bibliájában már olvastam erről… éppen csak nem fiú vagyok.

    Hát mi lesz így mostan, hogy megtudtam, nem én vagyok a szaporodás legfőbb kedvezményezettje és jogosultja, génállományom korántsem oly irigylésre méltó és csábító, mint ahogyan azt elvárnám magamtól?! Tudtam én, hogy számos férfias vonást leplez (?) ez a légies külső, de ez mégis csak fáj, na!

    Még szerencse, hogy szívem egyetlen szottya hamisítatlan alfahím, ez némiképp vígasztal… bár ők meg csak szórják a magot rendületlenül, nem horgonyzós ez a típus, kifogtam ezt is. A pasik vagy spermahajderek vagy evolúciós szempontból kevésbé sikerültek, illetve mindegyik selejt a nőhöz képest… de ezt most hagyjuk, a férfiaknál jobban csak a harcos feministákat utálom.

    Hiúság… ego, depresszió a neved! Persze én direkte jól vagyok, ma egy hónapra elegendő boldogság hormont termeltem juszt is! Röhögni kell ezen. Épp, amikor kezdtem megbékélni néhány roppantul férfias jellemvonásommal- meg a borotvával a fürdőszobában-, nőttek szép nagyra a lökhárítóim. Kezdtem aggódni, hogy vénségemre elkapott valami alattomos hormonzavar… de mostmár nem szorongok emiatt, inkább tapsikolok! A hangsúlyos állam és kevésbé pisze orrom alá igen is kell némi ellensúlyozás. Muszáj.

    Kiderült, hogy kényem-kedvem szerint tudom aktivizálni mindkét agyféltekém, ami számomra igazán jó hír- bárcsak a megfelelő szituációkban élnék e kinccsel!- de ez sokkal kevésbé húsbavágó, mint egy “termékenységi reklám”.

   “Egy küszködés az ember élete!” Azért továbbra is rajongok a vizimajmos Szendi Gáborért, és nem ásom el magam élve… de nehéz ügy ez, hogy a génjeim helyett marad a mémek szaporítása, mint egyetlen ésszerű célkitűzés. Hozzáteszem, persze csak szerényen, hogy egyetlen gyermekem apja genetikailag kitűnő választás volt, a lányom maga a csoda, tesztoszteron szint ide vagy oda!