Férfiak

2010 március 3. | Szerző: nos |

      Vajon mi lett velük, belőlük? Férfi?

  Mi az, hogy FÉRFI? Milyen egy férfi, akinek nem pusztán másodlagos nemi jellege van? Sokfélék vagyunk, és ezt tiszteletben kell tartani. Mégis: hogy szaladgálhatnak közöttünk férfiak, akik miatt sír még a szomszéd néni is, akiktől felfordul a többi férfi gyomra, akik miatt kinyílik a bicska a zsebemben? Őket is szülték, nevelték, formálták, vagy csak tartották, mint egy haszonállatot. (A nők.)

      Van egy típus, amit nem lehet nem bántani. Balázst egy vakrandin ismertem meg. Előtte leveleztünk, telefonáltunk, és bevallom: bedőltem a feltöltött fotóinak. Leginkább azoknak, mert amikor megpillantottam, rögtön megtört a varázs- mindegy lett volna stílus és modor. Először szembesültem azzal, hogy lehet nyomulni sokéves fényképekkel, amiken még nem látszik az a bizonyos 15 kg felesleg, és bizony lenő egy pasi haja is. Balázs szánalmasan hadarta testi- lelki, anyagi kudarcait, szerelmi élete és gyermekkora ömlesztve borult rám, miközben köröztünk a tó partján, s azon merengtem, mennyi időt is szánok erre. Elkacarásztam magamban, milyen felesleges volt üdére-illatosra kicsinosítanom magam, ennek a szegény ördögnek mindegy, ha akár munkából, büdösen viharzok elé. Neki csak egy megértő lyuk kell, és akkor “kivirulna”. Addig abban a hiszemben éltem: virulni a nőnek kell. Mindegy. Leráztam magamról, később e-mailben kegyetlenül, mert erre volt igénye. Azóta sok lánynak  előadhatta már a megsebzett lelkű, pillanatnyilag lepusztult, de virulni képes férfi számát. Én pedig hetekig röhögtem, hogy egy öregasszonnyal randevúztam, akinek farka volt.

     Éhes farka. Másik kedvencem a macsó. Hódít, vadászik, leszar. Röviden ennyi. Részletezzem? Minek? Nincs kivétel, csak biológiai óra meg társadalmi nyomás. Előbb- utóbb ő is elvesz egy gondosan manikűrözött, jó családból való, diplomás díszpicsát, akit majd csal egyéb- fiatalabb és kevésbé követelőző- puncikkal… és így megy ez, az erekciók végezetéig. Közben siker, gazdagság, szép család.

    A művészlélek a halálom, mert ha szép, nem lehet nem beleszeretni. A macsó mindig riasztó, mert miután megkap, tényleg tojik rád. Nem fog felhívni, virágot küldeni, vagy legalább Valentin-puszit… Neki csak dísz vagy, egy pipa a listán. A Művész azonban ragaszkodik. Csodálja a lábad vagy nyakad vonalát, észreveszi a színátmenetes pupillád szélén azt a kis fekete pöttyöt, virágot vesz, verset ír… és te megbocsátod neki, hogy nem Ady Endre. Neki lelke van, meg tomboló természete. Egyik nap kenyérre kennéd, másnap megerőszakol. Jövőre házasodna, de havonta egyszer kidob. Kell a szabadság, és kell a múzsa. Esetenként más múzsa is.

     Ha elhagyod felhív, felkutat, letérdel, zokog. Aztán elmúlik ez is. Ő is megházasodik. Ha peched van, te vagy a szerencsés. Moshatsz, vasalhatsz, de maradj a harmadik gyerek után is szexi és tökéletes. Különben csak lerobbant utánfutó leszel, aki miatt szánják szegényt. Máris támadásba lendül a sok önjelölt múzsa, aki majd kárpótolja őt.

     Anyu kedvence friss diplomás, kinyalt értelmiségi, se íze-se bűze metroszexuális… és végtelen sok variációik. Válassz! Sőt, ez a huszonegyedik század, keress! És magadra vess! Az “igazi férfiak” valahol messze járnak. Nincs fenekükön kinyúlt kordbársony nadrágjuk, nem petyhüdt tokán berzenkedik a borosta, nem írnak álmosító, pinabalettos verseket. Anyuka nem dönti el helyettük, elég jó-e a csaj, hogy még gyereket is csináljunk, a haverok körében nem sikk nyíltan csalni az asszonyt, és nem hagyják el tartásdíj nélkül a gyerekeket. Az “igazi férfi” sír, ha nincs más lehetőség, de nem szenveleg, és nyalogat kitalált lelki sebet.