Majd kialakul…

2010 március 3. | Szerző: nos |

        Hosszú hetek óta gondolkozom. Ha úgy tetszik: rágom magam, depressziózom, hergelem magam, fújtatok… Hogy képzeli?! Miért gondolja azt, hogy mostmár mindig ez lesz?  … és boldogan kufircolunk, amíg meg nem unja. Hiszen mindig is erre vágytam, nekem ez elég, ez éltet… ennyire igénytelen vagyok.

    Nem válik, nem történt ezügyben semmi sem. Azt mondják, aki akar, az megy. Nem latolgat hosszasan, akinek ég a talpa alatt a föld.Amikor jó passzban vagyok, engedékenyen szemlélem kapcsolatunk lassan erjedő állóvizét. Az is lehet, elpárolog minden a poshadás előtt: szerelem, csalódás, gyűlölet. Elillan. Nem élesztgetem újra meg újra törékeny bizalmam, nem állhatok elé folyton ugyanazzal a naiv-butuska arccal. Mindegy, csak szexi legyen?

    Nincs rám idő. És egyetlen feladatom van: jó legyek. Derűs, igyekvő-törekvő. A telefonban szépen beszélni, problémát derűsen szemlélni, poént kihegyezni, csattanó a végén… pöpec. Szép vagyok. Telve gyűlölettel és reménnyel dobálom magam az ész és a hormonok hullámain. Epileptikus hangulatroham.

     “Ha eszed lenne…” és “… csak a szívedre hallgass!” – kopognak az elém dobált szavak. Az eszem azt súgja, várni kell, a szívem menekülőre venné- aztán cserélnek. Majd kialakul?