Paranoid polaroid

2010 március 25. | Szerző: nos |

         Nagy érzésekre vágytam, vagy eleve azokat kaptam, mint mintát- fogalmam sincs, de valami belém szorult.

    Mindenért bocsánat! Utólag, előre, és oda-vissza is. Békére vágyom, nagy esti beszélgetések, énekelős mosogatások, szalonnasütés kijelölt pihenőhelyen, holtág mellett a játszótér, mellette bódé, ahol kétes szavatosságú a fagylalt, picit langyos a sör. Picit mindenki narancsbőrös, dehát picit szabad…

     Nem vágyom sokra. Vagy mégis? Télen hó essen, tavasszal illatos eső, nyáron ússzunk a holtág langyuló vizében, ősszel sisteregjen lábunk alatt az avar. Közös étkezések, nagy beszélgetések, esti csend, összebújás.

      Miért nem fér egy napba MINDEN? Minden, ami azonnal és rögtön és mindenképpen muszáj. Fontos. Vagy haszontalan, mint a cigaretta füstje: körrülleng, fojt, de édes.

     Nincs idő, nincs elég idő. Reggel gyereket éberre puszilni, felöltöztetni, mint egy babát. Dolgozni, barátságot ápolni, nevetni, gorombaságot lenyelni, kedvességet elfogadni, megélni… enni, inni kell… este meg aludni. Kedvesnek, gorombának lenni.

     Fél füllel, fél szemmel, fél szívvel élek. A kivülálló biztonságával nézem a mozit.  Vagy nem. Nem sikerül. Az ember beleszáll a szerepbe, amit megírtak neki, amit kitalált, ha szerencsés: megálmodott. Aztán felébred, és megretten.

     Megrettenek. Harmincas, negyvenes nők hiszik magukról, hogy ők még csajok. Pláne dívák. Arcukon gyűrődik a smink, amit reggel felkentek, arcot rajzoltak maguknak. Anélkül sír a tükör, ha belenéznek. Vajon látják-e azt is, ami mögötte van, a megkínzott, méregdrága krémekkel alázott bőr alatt, a csont mögött, az agyban.A szívet most hagyjuk.

       Mindenki áldozat. Kifelé tökéletesen megfestett portré, gondosan kidolgozott apró részletekkel. Csak ne kapard le a mázat. Alatta ott nyüszít mindaz, amit vállalni kínos és félelmetes. Tedd ki a szíved, és meglátod, belerúgnak, megszorongatják, leszúrnak. Ez a természet rendje. A gyengéket legyűrni, a vadakat betörni, a gőgöst tisztelni kell. 

     Két összeomlás között pedig iparkodni, játszani, vagy csak röhögni az egészen görcsösen.