Álszent

2010 március 30. | Szerző: nos |

        Jó, de kik, könyörgöm?! Kinek produkáljam magam? Tanítónéninek, főnöknek, fodrásznak, kollégának…anyámnak?

     A barátokon kívül mindenki elvárja, hogy produkálj. Légy szerény, sikeres, problémamentes! Végeredményben ugyanarra vágyunk. Kérdés: kinek mi a siker, mi a probléma, és hol ér véget a szerénység.

    Utóbbit különben sem értem. Mindnyájan Isten barmai vagyunk, mindenki egyszeri és megismételhetetlen- nem tudom, éppen hol tart a klónozás, de most úgysem külsőleg értem-, tehát mindenki csodálatos. Persze nem kellene kétpofára kérkedni azzal, ha a gyerek fingik egyet…de miért nem?! Csodálatos, hogy azt is tud, ahogy tud…

    Amikor az én lányom első fogai kibújtak, ami valljuk be: teljesen természetes, nem tudtam másra gondolni, csak arra: ő zseni. Tudtam, mindenkinek kinő a foga, de éreztem, hogy ennél nincs nagyobb dolog a világon, egyszerűen nem létezik.

     Azon is elámulok, hogy a hajunk nő. A papucsállatkák, a vírusok és a napfény is lenyűgöz. Minden. Felfoghatatlanul egyszerű, bonyolult és mindennel összefüggő minden, ami körülvesz. Az ember pedig csodára képes: megjátsza önmagát, színészkedik, alakulni vágyik, formálódni akar…

   …esetleg törekszik a tökéletességre. Kérdés: kinek mi a tökéletes? Ki miben törekszik? Mi számít? A státusz, a megszerzett-bemagolt, visszaböfögött- tudás? A szépség? A görcsöktől való megszabadulás?

     Vajon miért találunk ki, miért ragaszkodunk egy szerephez? Mert erre kondicionálnak? Így vagyunk zsarolhatóak? Így lehet bennünket kézben tartani?

     Ma szeles idő van, borult hangulatomban úgy gondolom: le kell mondanom a társadalomról. Sokezer éve működik, rengeteg felhalmozott tudás áll rendelkezésre, vannak eszmék, ideálok, minták- mégse tökéletes, csak döcög az egész.

     A társadalom szervezett pszichopaták egésze. Mindegyikünknek más a heppje, van aki terápiára jár, mások kivonulnak, de a lényegen nem változtat. Ez persze titok. Kifelé minden a legnagyobb rendben. Vannak nehézségek, de mégiscsak lélegzik még ez a gyönyörű bolygó. Élnek rajta szentek, lángelmék, nagy művészek, és sokmilliónyi egyszerű ember, aki többé-kevésbé kibírja ezt.

      Törekszünk. Ha másra nem, hát legalább arra, hogy a szomszéd meg a tanítónéni szépeket gondoljon rólunk.