Politika

2010 április 25. | Szerző: nos |

      A tévében fontos emberek beszélnek látszólag fontos dolgokról, de még a képernyő kemény üvegfalán át is orrbavág a hatalom, a pénz szaga. No, meg a sértettségé. Hiszen aki kap a sikerből, annak oké, aki lemaradt a vastagjáról, annak kampec.

    Nem érzek semmit, csak sajnálatot. Azok az emberek ott hisznek magukban. Pontosabban súlyos önértékelési zavaraikat kompenzálva túldimenzionálják önnön fontosságukat, hasznukat. Ami még szomorúbb, hogy mások is hisznek bennük. Mindkét oldalnak vannak hívei, akik fanatizmussal vegyes csodálattal adóznak náluk szerencsésebb adottságokkal megáldott társaiknak, akiknek kell a siker, de nagyon.

    Mindenkinek szüksége van rá, meg arra is, hogy szeressék. A rajongók pedig végre egyetlen nagy nyáj lehetnek a jó meleg akolban. Ha bent vagy, nem rekedtél kívül. Kint lenni állítólag sokkal veszélyesebb, ráadásul nem is etetnek.

    Hát, igen! Az etetés, és az osztás- ezek a komoly dolgok, nem ám a filozófia. Aki okos és életrevaló, az már eleve jó családba születik. Aki ambíciózus, illetve kellőképpen megnyomorította a kirekesztettségtől való félelem, az törekszik. Aki hülye, tojik az egészre.