Nasi goreng

2010 június 4. | Szerző: nos |

    Finom. Annyira kívántam már, hogy nem beszéltem le magam róla. Merthogy úgyis csak két falat erejéig fog ízleni, hiszen számomra szokatlan, túl intenzív a fűszerezése, stb. Legutóbb egy kínai gyorsétteremben szembesültem a szomorú ténnyel: hatszor annyi rizs és hatod annyi mártás, az lenne számomra emészthető. Ráadásul az akváriumban csókolódzó halak is csupán illúziónak bizonyultak. Az egyik már halott volt, a másik éppen ette. Úgy szeretlek majd’ megeszlek. Esetleg: szeretlek-imádlak, megeszlek-kihánylak.

    Zsemlével ettem, mert nem volt türelmem hatszor annyi rizst kifőzni mellé. Utána alkoholt kívántam, illetve cigarettára gyújtani. Mindegyiket kihagytam. Este úgyis bort iszom, nappal nem akarnám ezzel terhelni a lányom pszichéjét. Délelőtt hencegtem Briginek “az új nevetéssel”. Adott egy angyalarcú szépség, egy bájosan kipárnázott izmos kis csoda, egy bébiskedő nyurga kis tündér…és adott az ő új, rettenetesen állatias, barbár, idétlen…egyszóval brutális röhögése. Bármin vihog, leginkább bármin. Nézem és nem hiszem el, hogy itt van már, ilyen hamar. A kamaszkor. Megünnepeltük, amikor először izzadt büdöset-istentelenül bűzlött, nagyon örültünk. Most vihog. Nemsokára menstruál, aztán egyszer csak nagyi vagyok. Ennyit a bőrnadrágos tetkós szerepálmaimról, amikor is hullámos lobonccal énekelek valami kegyetlenül jó számot a füstben, olyan arcélű gitárosokkal, akik miatt érett asszonyok nyála csordul ki…

    Érett asszonyok nyála nem csorog gitárosok miatt, mert az érett asszonyok éjjel-nappal az intellektusukkal ügyködnek vagy befőznek. Este olvasnak, boroznak, színházba mennek, vagy megnézik a Barátok köztben az ifjú titánt, aztán elméláznak, miért is feküdt le a Zsófival a Gézu gyerek.

   Elárulom: mert minden férfi disznó. (“…és a legszebb nő egy kurva…”) De ebből most vita lesz, hogy vajon a Zsófi-e a legszebb, meg hát a hormonok ugye…és a Gézu se lehet biztos benne, nem csalták-e meg…

   Mindenkinek mindent szabad, csak a hülyék gátlásosak, kérem. Most ez a divat. Csokiszószt venni a kisboltban, aztán elrebegni az első szembehaladó ismerősnek: nem a palacsintába lesz. Bezzeg az én időmben még nagy szám volt a nem rendeltetésszerűen felhasznált Milka csoki, és azzal se hencegtünk mindenkinek, csak néha kuncogtunk egymás közt, mint akik nagy huncutságot vittek végbe, titokban. Ma már ez nem menő.

    Sokat gondolok L.-re, elvégre ő a gyerekem apja… Istenem, de jó lesz megtaposni! Küzdöttem az érzés ellen, fojtogattam magam(-ban), de hiába. Utat engedek a bennem lakozó gonosznak, kiélem-megélem sötét vágyaimat…és igyekszem nem lelkifurdalni eközben. Várom, hogy túl legyek ezen az egészen. Ami most van, az nem szimpatikus, nehezen vállalható. Élvezem a gonoszságomat, okkal- ok nélkül fitogtatom az erőmet, nem térek ki bizonyos konfliktusok elől…

   Például élveztem, amikor két frissen szabadult mázsás romák szégyene pattant ki a kocsiból teli szájjal hőbörögni ingyen kajáért vagy csupán a hecc kedvéért. Nem ment el a kedvem a vitatkozástól-bár vitázni csak értelmes emberrel lehet-, és nem volt bennem félsz, csak mérhetetlen agresszió. Hagytam másnak elkenni a problémát-én csak hergeltem őket-, de utána még kicsit remegtem. Nem a tehetetlenség dühét éreztem, nem is megsebzett hiúságot, önérzetet, mint múltkor a bunkó hímsoviniszta balázspali frizurás taxisofőrnél, hanem a vágyat, hogy üssek.

     Ha velem most este a sötétben rossz arcok kötekednének, én biztosan több évet ülök.(Önvédelemből.) Tetszik, ahogy ökölbe szorul a kezem. Ideje beszerezni azt a régen áhított box zsákot, vagy elmenni valami küzdősportot tanulni. Szeretnék legálisan embereket hajítani a földre, és csattanjak én is a tatamihoz. Azt hiszem rám férne egy kis lecke sportszerűségből is. Tegnap olyat haraptam szegény P.-be, hogy aggódhatok, elindul-e a piros csík. Szeretek visszaélni azzal, hogy ő nem üt meg, mert a szemében én egy gyenge-és leginkább hibbant- nő vagyok…

    Beletapostam végre Márkba is. Csúnya dolog, nem illik, nem szabad, megbosszulja magát… tudom. Mocskosul jól esett. Persze bénán, sokkal bénábban csináltam, mint ahogy szerettem volna, de ha igény lesz rá, hát sokkal elegánsabb, undorítóbb leszek. Neki erre van igénye, csakis közönséges lányokra izgul, akik játszanak vele, akiknek nem tud megfelelni… csókoltatom ezért a kedves édesanyját, amiért nem tudta soha úgy szeretni, egyáltalán szeretni, hogy most el bírjon ilyesmit viselni.

    Minden férfi “igaz társat” keres. Aztán ha megtalálja, hiányzik neki a kicsinyes játszma. Én is akkora barom vagyok, azt hittem mindenkit úgy kell szeretni, ahogy a gyerekemet szeretném: feltétlenül, teljes odaadással. Fenéket! Azt senki nem bírja elviselni-még a gyerekek is feszítik a határokat. Lábat kell törölni bennük olykor. Most ezt gyakorlom, nem kis élvezettel. Béna vagyok, tudom. Gyakorlat teszi a mestert. Nem szentnek kell lenni, sem terézanyának. Meg kell élni azt is, amit nem a kirakatba szántam.

   Este sodrok is egy szálat a frissen vett dohányból. A kasszánál tettem sunyin a szalagra, a papírral együtt. Fél szemem a gyerek tekintetén, vajon figyeli-e, mit machinálok. Ha rákérdez, simán bevallom: anya este cigarettát sodor. A zöld tea, a rozskenyér, a harmónia ízén túl hiányzik most a durva, kocsmai verekedések izzadságszagát idéző szűretlen füst hangulata. Az inas frissességgel letudott napi torna mellett jól megfér az önpusztítás néhány gyakorlata.